
A culTUNEration Movement új eseménysorozatával, az AI Café Debrecen-nel a kelet-magyarországi vállalatokat innovatív tudással segítjük a mesterséges intelligencia integrációjában és edukációban, méghozzá egy teljesen új, ám nélkülözhetetlen szempontból, a szervezeti pszichológia oldaláról.
A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézete ebben a Debrecenben iduló, de már az első Café est előtt országos meghívásoknak örvendő AI Café sorozatban teszi elérhetővé az ember-robot interakcióban szerzett, világszínvonalon is kuriózumnak számító kutatási eredményeit.
Az EDC Debrecen szakmai és stratégiai partnerként is részt vesz az eseménysorozatban, hiszen, ahogyan az EDC honlapján is áll:
Az EDC Debrecen gazdaságfejlesztési tevékenységének célja a debreceni régióba különböző szektorokból betelepülő cégek számának növelése és integrálása a város működésébe, építve a már meglévő cégekkel a kohéziót; ezáltal hozzájárulva új munkahelyek teremtéséhez, a helyi gazdaság fellendüléséhez, a gazdaság diverzifikáltságának, így a város több lábon állásának fenntartásához, nagyléptékű ingatlanfejlesztések megvalósulásához, valamint Debrecen regionális vezető szerepének erősítéséhez.
A 2025. február 12-i nyitó eseményen Tarnóczi Bence, az EDC Debrecen Város és Gazdaságfejlesztési Központ gazdaságelemzési vezető szakértője képviseli majd kérdéseivel a régiónk vállalatait a pódiumbeszélgetésben, előtte viszont mi kérdeztük őt a szakmai és személyes érintettségéről.

"Hogyan segíted a kelet-magyarországi cégeket a munkáddal?
Az EDC Gazdaságfejlesztési részlegében gazdaságelemzési vezető szakértőként irányítom a városi elemzésekhez kapcsolódó tevékenységeket, és monitorozom a helyi cégek gazdasági folyamatait. Fő feladatom Debrecen gazdasági szerkezetének elemzése, amely során statisztikai és gazdasági mutatók alapján azonosítom a helyi iparágak és vállalatok súlyát, valamint ezek változásait. Az éves beszámolók és gazdasági trendek feldolgozásával releváns információkat biztosítok a városi döntéshozók számára a gazdasági környezet és kilátások alakulásáról.
Munkám része az üzleti környezet felmérésének elkészítése is, ahol a cégvezetők véleményét közvetlenül mérjük fel a várossal kapcsolatban, hogy jobban megértsük az igényeiket és kihívásaikat. A kommunikáció támogatása érdekében proaktív módon készítek gazdasági és társadalmi elemzéseket, amelyek nemcsak a városvezetést, hanem közvetve a helyi cégeket is segítik stratégiai döntéseikben.
Fontos feladatom a vállalkozásoktól származó helyi adóbevételek előrejelzése is, hiszen ezen mutatóval lehet leginkább kifejezni a vállalkozások jelenlétének városi hatását. Vezető szakértőként célom, hogy a gazdasági elemzések révén stratégiai szinten támogassam a helyi vállalkozások működését, elősegítsem a fejlődési lehetőségeik kiaknázását, és hozzájáruljak Debrecen gazdasági növekedéséhez.
Miért tartod fontosnak, hogy részt vegyél az első pszichológiai AI Café rendezvényen?
Először is nagy bennem a kíváncsiság a témával kapcsolatban, magamat kutatóként tudnám definiálni leginkább, ami miatt szeretek képben lenni a globális trendekkel és aktualitásokkal. Másrészt közgazdászként is érzek affinitást az emberi viselkedés vizsgálati és mérési lehetőségeivel kapcsolatban. Harmadrészt lokálpatrióta törzsgyökeres debreceniként minden ilyen tudományos jellegű kezdeményezést szeretnék támogatni, mert szerintem ez a város fejlődése szempontjából elengedhetetlen.
Mit gondolsz, hogyan fogja támogatni ez az új tudás a kelet- magyarországi vállalatokat és szervezetfejlesztőket?
Véleményem szerint a kelet- magyarországi vállalatoknak szervezet fejlesztés terén relatív elmaradásuk van, de pont emiatt igen nagy fejlődési potenciál származhat ebből a területből. Azt gondolom, hogy az AI megoldásokkal sokkal költség hatékonyabbá válik ez a területi is, ami pedig egyben azt is fogja jelenteni, hogy a vállalatok egyre szélesebb rétegeihez tudnak eljutni ezek a megoldások, amikről például 4-5 évvel ezelőtt egy kelet-magyar kisvárosban működő kkv álmodni sem mert volna."
Szeretettel várunk Téged is a culTUNEration AI Café Debrecen nyitó eseményére, melynek címe:
A ROBOTOK ELVESZIK A MUNKÁNKAT?
Tarts velünk és ismerkedj meg Bencével, az egyetemi nemzetközi kutatócsoport tagjaival, kelet-magyarországi vállalati vezetőkkel, szervezetfejlesztőkkel, és nem utolsó sorban a Debrecen Egyetem kísérleti humanoid robotjával, NAO-val is!
Regisztrálj díjmentesen itt:
Köszöntelek a szervezetfejlesztés megújuló világában,
és sok boldog ügyfelet kívánok Neked:

Szabó Valéria
culTUNEration Movement alapító, CEO
szakértői marketing tréner, mentor
Comments